Hungarian Psycho

mondta beszédében ma Demszky Gábor. persze.
akkor miért záratta le a teret maga körül??? miért engedett be a kordonokon belülre csak és kizárólag családtagokat meg néhány óvodást?
hopsz, most nézem, valami csak eltalálta, csupa kosz a kabátjának egyik fele.
hát így van ez... a fekete esernyők nem nőnek az égig... :)

Jordán Tamás létezik egyedül, mint színművész, ebben az országban??? csak őt lehet szerepeltetni az állami ünnepségen? vagy már csak ő vállalja el??? (ráadásul ma még az M1-en Alföldi Róbert beszélget vele... a csapból is ő folyik...)

egyébként szánalmas próbálkozás volt a műsor során, hogy többször kérte a cirka ezer fős közönséget, forduljanak egymás felé. beszéljenek egymáshoz. látszottak a beépített emberek, akik ezt megtették, meg együtt szavalták velük a Nemzeti dalt.
komolyan, ennyi??? ennyit tudnak felmutatni???

kíváncsian várom 13:00-kor a folytatást. remélem, mozgalmasabb lesz. :)

hogy a kereskedelmi tévé (konkrétan a tv2, de nyilván a többi is), hogyan értelmezi és tálalja Blaskó Péter elhatározását, miszerint nem fogadja el a Kossuth-díjat.
egyszerűen hihetetlen az a népbutítás és agymosás, ami folyik.
mert ugye a tv2 mit emel ki? mit sulykol ezerszer?
hogy Blaskó Péter azt írta nyílt levelében:

"Miniszterelnök Úr! Nem óhajtok Önnel kezet fogni! Ha megtenném, nem simogathatnám meg soha többé a gyermekeim arcát, feleségem kezét."

ezt szajkózzák folyamatosan. pont úgy állítják be a dolgot, mintha Blaskó Péter egy tömeggyilkos lenne, vagy nem is tudom mi...
és persze jön a kormányszóvivő, hogy azt mondja: "ezt a díjat nem Gy.F., hanem a Köztársaság adja..." szánalom. tényleg. milyen Köztársaság??? ahol szabadrablás folyik reform néven álcázva, mindenféle megtorlás, szankció nélkül??? kezdjük itt. meg egyébként is... áh... botrány... ennél jobb dumát is kitalálhattak volna...

de könyörgöm. voltak abban a levélben egyéb dolgok is leírva. például ez:

"De a Kossuth-díjat én most visszautasítom, mert tiltakozni szeretnék. Tiltakozni Ön ellen! Egy ember ellen, akit a sors szeszélye ennek a gyönyörű országnak az élére sodort, és aki visszaélt ezzel a lehetőséggel. Ön ezt az országot tönkretette, kiárusította. Elpusztította az emberek hitét, szegénységbe, nyomorba, kilátástalanságba, depresszióba süllyesztette Magyarországot. Ma már nincs az az értelmes ember – baloldalon sem –, aki ne látná, érezné, tudná, hogy katasztrófa felé tartunk.
A közgazdászok, tudósok, jobb- és baloldalon egyaránt, fogják a fejüket az Ön elhibázott lépései miatt. Ez tragédia, ez vétek, ez bűn! És nincs alkotmány, törvény, jog, mely megálljt parancsolna ennek?!"

ezeket a sorokat márványba kellene vésni. az örökkévalóságnak. hogy él olyan ember e Hazában, 2008-ban, aki le meri írni, vállalni meri azt, amit le kell írni és vállalni kell.

nincs is egyéb, amit hozzátehetnék, mint hogy köszönöm Blaskó Péter Művész Úrnak ezt a levelet, a döntését, amivel méltóképpen mondott nemet annak az ámokfutásnak, ami a Magyarország Nyrt-ben folyik.

kereskedelmi tévét meg ne nézzünk, ha tárgyilagos tájékoztatásra vágyunk. ennyi.

és értelmezés között nagy-nagy különbségek tudnak lenni.
azt hiszem, Horn Gábor, minden ellenszenvem ellenére, tegnap megmondta a frankót. úgy értelmezte a népszavazási eredményeket, ahogy tulajdonképpen értelmezni kell.
leborulok a nagysága előtt.

"A Hír tévé felvételén látható és hallható, hogyan értelmezi a népszavazás üzenetét Horn Gábor az SZDSZ kampányfőnöke. Kóka János és Horn Gábor az SZDSZ kampánysátrában nézte Gyurcsány Ferenc beszédét. Gyurcsány éppen annál a résznél járt, amikor a választók motivációit elemezte. Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ-es államtitkár erre megjegyezte: „Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!” (Hír Tv)"

és persze, újra, meg újra, nem elégszer: KÖSZÖNJÜK HÍR TV!!!! nélkülük szegényebbek lennénk egy ilyen megnyilvánulással...

az a fenyegetőzés, amit fletó nyomott 7 után pár perccel. hogy persze, lehet 3 igennel szavazni, hogy persze, akkor április elsejével eltöröljük ezeket a díjakat, de akkor készüljetek fel, hogy nem lesz pénz, a háziorvostól, a kórháztól, az iskolától veszitek el a pénzt. mi meg dafke nem adunk helyette. úgyhogy dögöljetek meg. ha már 3 igent bírtatok beikszelni... ha már cirka 4 millióan elmentetek véleményt nyilvánítani.
nos. az egészségügy eddig is olyan volt, amilyen. ennél rosszabb már nem lehet. nem hiszem, hogy ez a pénz fog bárhonnan is hiányozni.
szerintem el kellene gondolkodni sürgősen azon, hogy merre takarodjon el a kormány és üzletfelei...
tulajdonképpen mindegy, hogy merre, csak húzzanak el végre.
ezekből az emberekből, ebből a politikából nem kérünk többet. ez a mai nap eredményeiből egyértelműen látszik.
le kell vonni a konzekvenciát, nincs mese. minél hamarabb, annál jobb.

fantáziadús, vicces, fiatalokat is megszólító fideszes népszavazási hirdetések. ma fotóztam őket.



ezek pedig nem feltétlenül fideszesek, de jók.

a kedves utazó olvasó közönséget, hogy a 2. vágányra menetrendszerinti, mély depresszió érkezett. a mozdony meghibásodása és a szerelők sztrájkja miatt a szerelvény belátható időn belül nem hagyja el az állomást.
a kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket kérjük.

elfog valami érzés, valami folytogató gondolat, hogy azt, aki nálam több, aki miatt nem tudok előrelépni az életemben, aki hátráltat... hogy azt egyszerűen meg kellene ölnöm.
valahogyan. valamikor.
Patrick adta az ötletet. nyilván. ki más.
irigylem azt a szabadságot, azt a módszerességet, ahogy előkészíti ezeket az eseményeket. ahogy megtervezi, majd irányítja a történetet.
beborít mindent újságpapírral. a gyönyörű lakását. majd meghívja az áldozatát magához. itallal kínálja. zenét hallgatnak. Patrick zenét elemez.  mert imádja.
majd elő a láncfűrészt ésssssssss.... bőr, hús, csont... így sorjában... belehatol. fröcsög a vér. mindenfelé. és darabol. egyre nagyobb élvezettel. illetve az élvezet az állandó. konstans magasfokú.
sokszor nekem is csak ez lenne megoldás. egyszerűen feldarabolni az ellenlábast. a gyűlölt személyt. összecsomagolni, majd beledobni a Dunába. vagy elpakolni a hűtőbe. vagy egyszerűen csak beakasztani a gardróbba.
többször elképzeltem már, ahogy valaki fejébe baltát vágok, a koponyája hangos reccsenéssel hasad szét. az agyvelője láthatóvá válik.
és jaj, mennyi ilyen ember van, akiből már csak a hangos reccsenésre lennék kíváncsi...

az embereket az utcán járva. nézem őket. jó, főleg a férfiakat. de végülis mindenkit. napszemüvegem mögül vizslatom a tekinteteket, fürkészem az arcukat.
hova tartanak? honnan jönnek? miért onnan? és miért oda?
boldogok? boldogtalanok? van valakijük?
szoktam nézni a párban járókat is. fiú és lány. kézenfogva. néha szörnyű párosításokat vélek felfedezni. egyszerűen nem tudom, emberek hogy illhetnek össze, mikor nem. legalábbis külsőre nem. vagy nem tudom. ez nyilván hülyeség.
a lányokat is nézem. mint potenciális vetélytársakat. vagy nem vetélytársként nézek rájuk. inkább mint alkalmi szeretőként. hogy milyen lenne ha... milyen lehet ruhátlanul. hogy tudna "szeretni" egy éjszaka erejéig.
láttam ma egy különleges lányt. hatalmas szemei, hosszú szempillái voltak. legalább 23-nak nézett ki, bár szerintem még 18 alatt volt. próbáltam megfejteni a különlegességének mibenlétét. talán a szemei... hiszen engem is az fogott meg elsőre. aztán a törékeny alakja. hosszú haja hanyagul összefogva.

vasárnap. 3 kérdésről kell döntenünk. igen avagy nem.
a gyerek nem érti, hogy mi ez. el kell magyarázzam.
1. tandíj. kell. nem kell. nyilván nem kell. ez a gyerek érdeke is. hiszen mit tudunk, mi magyarok felmutatni azon kívül, hogy van agyunk, hogy az oktatási rendszerünk, egészen pár évvel ezelőttig, nem volt csapnivaló és szétzilált? semmit. valljuk be. semmi mást.
én is fizetős iskolában diplomáztam. most egy csomó diákhitel terhel. nem kívánom senkinek. de tanulni akartam. diplomát akartam. még ha nem is megyek semmire vele (gondolom én, vagy gondolják mások), bár a szakmám a szakdolgozati témám, tehát csak megérte megcsinálni. abban dolgozom, amit tanultam. de mindezt munka mellett és súlyos pénzekért, amiket nem tudom, hogy mikor fizetek ki.
nem kell tandíj. tanuljon, aki akar. aztán úgyis hullik a férgese. a gazdag kölkök úgyis ott tanulnak, ahol akarnak, annyi pénzért amennyiért csak lehet. hogy nem lesz belőlük Nobel díjas, az is biztos.
de akiből még lehet, az kapja meg a lehetőséget.
2. vizitdíj. kell. nem kell. nyilván nem kell. én eddig se jártam orvoshoz. ezután se szándékozom. egy lábon kihordott influenza némileg megpecsételte az életem, egy fontos érzékszervemet csorbította, amivel már nem lehet mit kezdeni. a szülői házból hozott adottság az életem nagyrészét megpecsételte, ami ellen küzdök, de már ahhoz sem kell orvos. szóval engem nem érint. egyelőre. jelenleg. de akit igen. aki amúgy is fizet. a fizetéséből havonta súlyos összegeket, hogy fenntartsák neki azt a valamit, amit "a nagy magyar egészségügyi rendszer"-ként aposztrofálnak... nos. az miért fizessen mégegyszer? azok az idős emberek, akik egész életükben fizették ezt. aztán most tessék. újabb sarc. hát nem.
3. kórházi napidíj. kell. nem kell. nyilván nem kell. nem sok időt töltöttem kórházban életemben. utoljára két éve, összesen 3 napot. muszáj volt. hálistennek csak annyit kellett. megúsztam. de most ez a napidíj??? azért, hogy széf legyen az ágy mellett?? meg két fajta menü ebédkor? ezért? hogy 10 nap alatt annyi kenyeret adnak étkezésekhez egy betegnek a kórházban, amiből 6 napszámos dőzsölne hetekig a tarlón??? minek??? a műtétekre továbbra sem lesz pénz. új műszerekre továbbra sem lesz pénz. az adminisztráció költsége elvisz mindent.
és ugyebár megint kik jártak jól??? a vizitdíj automatás/szoftveres haverok, meg a széfgyártó haverok. meg a konyhákra nagyüzemi beszállítók. nyilván ők is haverok. valakinek a valakije. mindegyik.
Magyarország Nyrt. itt mindenki szabadon rabolhat. tőlünk.
hát nem. ne tovább. ezért kell vasárnap minden hol az "igen" mellé behúzni az ikszet. gondolkodás nélkül.
a gyerek csak néz. hümmög. az "enyerté" tetszik neki. így kimondva tényleg vicces. de ha belegondolunk, korántsem az..

hétköznapok. telnek sorban egymás után. hol eseménytelenül, hol meg éppen ellenkezőleg. sokminden foglalkoztat. íráskényszer jött. s talán majd megy. de most van.
az a fajta publikálás kényszer, amikor lerakom az újságot/könyvet amit éppen olvasok, magamra rántom a notebookot, feltépem és kalapálni kezdem a billentyűzetet. közben félighalk zene szól. gondolataim messze járnak. nagyon messze. és sokfelé.
beszélgetek a gyerekkel. "hova tart a Világ? hova tartok én? hova tart az életem?
van-e vége? (nyilván van) mikor van vége? hogy lesz vége?"
a gyerek csak néz rám bambán: "mi van veled?"
"áh, semmi." legyintek. kicsit magamra maradtam. kicsit most elég lett mindenből. mindenkiből.
a gyerek meg néz tovább. "segíthetek?" kérdi.
"áh, bár tudnál..." megsimogatom a fejét. próbálok megnyugtatóan nézni rá. nem könnyű. látja rajtam, hogy erőltetem. hogy nem szívből jön. rámmosolyog. ez az a mosoly, ami egyébként minden gondomat feledtetni tudja. egyébként. most nem. jóideje nem. és még sokáig nem. felelősséggel tartozom érte. össze kell szednem magam. de az most olyan nehéz.
ha tudnám mi a bajom, talán könnyebb lenne. najó, tudom. vagy mégsem. igazából annyi a baj, ami kereng körülöttem, hogy már csak kapkodom a fejem...

Nem tudok betelni Veled,
Annyira, annyira szeretlek.
Nem tudom feledni homlokod ívét,
Nem tudom feledni csókod ízét.
Nem tudom feledni édes mosolyod,
Nem tudom feledni ölelő karod.
Fülembe cseng minden szavad,
Fejemben dübörög sok-sok gondolat…
És nem tudok betelni Veled,
Mert annyira, de annyira szeretlek! 

2007. február 19.

Ölelésed, csókod:
Temagad vagy.
Ölelésem, csókom:
Én vagyok.
Ölelésed, csókod nélkül
Én nem létezem.
Ölelésem, csókom nélkül
Te sem vagy… higgy nekem…

2007. február 19.

Félek, minden eltűnik
Színek, hangok, illatok
Érzések, álmok, évszakok
Fények, árnyak, sóhajok
Betűk, szavak, mondatok
Versek, regények, szózatok
Félek, minden eltűnik
Ha nekem Te nem vagy
És Neked én nem vagyok…

2007. február 19.

 

Kormányos nélküli hajó
Lettem én, vagyok én
Tettél azzá

Céltalan sodródom
Folyón, tengeren
Nélküled

Adj szelet vitorlámnak
Duzzadjon, dagadjon
Suhanjon tova!

Fordítsd e bárkát
Új vizek, új partok felé
Ne hagyd magára,
Ne hagyd elveszni
Soha többé…

2007. február 19.